Visszamenőleges béremelés

Januárig visszamenőleg kaphatják meg az újabb fizetésemelésüket az egészségügyben dolgozók - tudta meg a Magyar Nemzet. A bérfejlesztésre szánt összeg harmincmilliárd forint.
Az idén is visszamenőleges béremelésre számíthatnak az egészségügyben dolgozók. Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke a Magyar Nemzetnek elmondta, bár a kormánnyal folytatott előző tárgyaláson még arról volt szó, hogy az érintettek szeptembertől nem visszamenőleges hatállyal részesülnek a bérkompenzációban, a csütörtöki egyeztetésen elhangzott: a dolgozók fizetését januárig visszamenőleg emelik meg.
A tárgyalásról a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke is pozitívan nyilatkozott a lapnak. Hankó Zoltán úgy fogalmazott: a mostani bérfejlesztés orvosolja azt a tavalyi sérelmet, amikor is a kórházi gyógyszerészek nem részesültek megfelelő kompenzációban. Az idei béremelés során ugyanis az orvosokkal azonos bérkategóriába sorolják majd őket.
Szócska Miklós először március elején ült tárgyalóasztalhoz a szakmai szervezetekkel, hogy megkezdjék az egyeztetést az ágazati bérfejlesztésről. Erre az idén harmincmilliárd forint áll rendelkezésre. Az egészségügyért felelős államtitkár leszögezte, ezúttal azoknak a csoportoknak kell elsőbbséget élvezni, akik a tavalyi bérrendezés során aránytalanul kevesebbet kaptak.
Szócska még nem végzett a tabudöntögetéssel
Tele van még tabukkal a magyar egészségügy, ezek megdöntése egyik alapfeltétele egy élhetőbb szervezetnek – erről beszélt az MNO-nak Szócska Miklós. Az egészségügyi államtitkár portálunknak adott interjújában nemcsak a rendszer pénzkérdéseiről, hanem hierarchikus felépítéséről, annak működési hatásairól is beszélt. A hálapénzt alapvető problémának nevezte, az egészségtudatosságot pedig a középpontba kell állítani. A politikus sikeresnek nevezte a nemdohányzók védelmében hozott intézkedéseket, tervben van egy mentálhigiénés hálózat kiépítése is. További kulcsszavak: bizalom, orvostársadalom, orvos-beteg kapcsolat.
Szalai Laura