Az augusztusi fizetéssel, vagyis szeptember elején kaphatják meg az egészségügyben dolgozók a számukra korábban megígért és törvényben elfogadott béremelést. Idén minden egészségügyi dolgozó részesül a bérfejlesztésből, de prioritást kaptak azok, akiknek tavaly kisebb mértékben emelkedett a fizetésük. Szeptembertől már a megemelt fizetésüket kapják a dolgozók.
Fejlesztésekre 300 milliárd forint jut, zömében európai uniós támogatásból.
Idén 300 milliárd forint jut egészségügyi fejlesztésre - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára szerdán Berettyóújfaluban.
Az ország 241 egészségügyi intézményében több mint 96 ezer dolgozót érint a szeptember elsejétől januárig visszamenőleges béremelés az egészségügyben. Az erről szóló kormányrendeletet e hét végéig lehet véleményezni.
Az orvosok és ápolók mellett gyakorlatilag az összes kórházban, szak- és háziorvosi rendelőben dolgozó alkalmazott bére emelkedik, beleértve a mentés, a betegszállítás és a vérellátás területén tevékenykedőket is.