hirek

Takács Péter: Szürke zónában foglalkoztatták a bérnővéreket, ennek véget vetettünk

– A Belügyminisztériumnak az a célja, hogy tiszta helyzetet teremtsen az ágazatban – jelentette ki a bérnővérek alkalmazásának megszüntetéséről a tárca egészségügyi államtitkára. Takács Péter a lapunknak adott interjúban hangsúlyozta: ez egy szürke zónás foglalkoztatás volt, a munkaerő-közvetítő cégek kvázi kizsákmányolták a szakdolgozókat. Az államtitkár kiemelte, a kormány közel negyvenezer betegnek nyújtott segítséget január elsejétől, amikor tovább bővítette az államilag támogatott gyógyszerek körét.
Címkék: 

A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) mai ülésén megállapodás született a munkaadók és a munkavállalók között

A felek az alábbiakban megegyezésre jutottak:

- A legkisebb keresetek korábban, már 2023 decemberében emelkedhetnek.

- Decembertől a minimálbér 15%-kal, 266.800 forintra, a garantált bérminimum pedig 10%-kal, 326.000 forintra növekedhet.

Címkék: 

Zajlanak az egyeztetések az ápolók jövő évi béremeléséről

A kormány korábbi döntésének értelmében a jövő év tavaszán folytatódik az ápolók béremelése, a részletszabályokról zajlanak az egyeztetések a szakmai szervezetekkel – tájékoztatta a Belügyminisztérium (BM) pénteken az MTI-t.

A tárca a közleményben kitért arra, hogy az egészségügyi szakdolgozók bére a legutóbb júliusban emelkedett, akkor 18 százalékkal; a jövő év márciusban pedig újabb emelés következik.
Címkék: 

Igazságos, garantált és átlátható előmeneteli rendszert akarnak

"A beterjesztett törvényjavaslat az egészségügyi ágazati előmeneteli szabályokat gyakorlatilag semmissé teszi."

"Az egészségügyi szakdolgozók 2024. március 1-től megvalósuló béremeléséhez kapcsolódó "JAVASLAT a kiemelt besoroláshoz 2024. március 1-től" című tervezetről az MSZ EDDSZ és a MÖSZ alábbi véleményt, észrevételeket alakította ki.

Címkék: 

Oldalak