Nekik ugyanis már csak szűk három hetük van arra, hogy kérjék a nyugdíjuk felfüggesztését az Országos Nyugdíj-biztosítási Főigazgatóságtól, ám egyelőre azt se tudják, hogy döntöttek-e, és ha igen, miként a továbbfoglalkoztatási kérelmükről. Több érintett orvos is panaszkodott emiatt a szerkesztőségünkben, ugyanis attól félnek, hogy két szék közt a pad alá esnek, vagyis úgy mondanak le a nyugdíjukról, hogy állásukat is elveszítik.
Egy kormányhatározat szerint ugyanis a dolgozói kérelmeket a munkahelyi vezető terjeszti fel a minisztériumba, ott a miniszternek továbbítania kell a miniszterelnökséget vezető államtitkárnak, a végső döntésre pedig Orbán Viktor miniszterelnök jogosult, akit viszont nem sürget a határidő.
– Kétségtelen, hogy nagyon komoly határidő-problémák vannak, amiért egyértelműen a kormányzatnak kell vállalnia a felelősséget – vélekedett a Blikknek Cser Ágnes, az Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke, aki fájlalja, hogy az ágazatot végül is nem mentesítették a kényszernyugdíjazás hatálya alól.
Megtudtuk tőle azt is, hogy múlt csütörtökön azt közölte egy egyeztetésen az egészségügyi államtitkárság: minden olyan kérelmet, amit kényszernyugdíjazással érintett, de továbbra is dolgozni akaró fehér köpenyes adott be, azzal küldtek tovább a miniszternek, hogy támogatják.
Ezt erősítette meg Rácz Jenő, a Magyar Kórházszövetség elnöke is. Magyarán a szaktárca szóbeli ígéretet tett az érdekképviseleteknek, hogy senki sem esik két szék közt a pad alá, senkinek sem kell aggódnia, hogy kérelmét elutasítják, de a nyugdíjtól is elesik.
– A tájékoztatásuk szerint a döntés is meglesz még ebben a hónapban, és akkor mindenki hivatalos értesítést is kézhez kap – nyilatkozta lapunknak.
Rácz szerint egyébként mintegy háromezer alkalmazottnak kellett nyilatkoznia, ebből kétezren adtak be továbbfoglalkoztatási kérelmet, hatszázan inkább nyugdíjba mennének, vagy a munkahelyük nem támogatja a további alkalmazásukat. Ezenfelül a 28 említett egészségügyi intézmény 18 ezer dolgozójából további ezer embert érint a kényszernyugdíjazás, de nekik egész április még a rendelkezésükre áll.
Kerestük a minisztériumot, tartják-e a határidőt, ám csak annyit válaszoltak, hogy a döntés folyamatban van.
Blikk-információ
Csúszik a döntés a nyugdíjas orvosokról
Elsődleges fülek
Beküldte adminmosz - 2013, március 11 - 11:31
Teljes bizonytalanságban vannak azok az orvosok és egészségügyi dolgozók, akik a nyugdíj helyett a munkát választanák.