Tízezreket bukhat ha februárban szabadságra megy
Elsődleges fülek
Mivel január óta máshogy kell számítani a távolléti díjat és az egy munkaóra díját, így ha valaki szabadságra megy, akkor nem ugyanannyi bért kap egyik hónapban, mint a másikban, és nem is annyit, mint amennyiben a munkaadójával megállapodott - írja az Origo.
A szabadságok után járó bérnél eddig teljesen mindegy volt, hány napot vesz ki egy hónapban a dolgozó, ugyanannyi bért kapott, mintha mindennap dolgozott volna abban a hónapban. A januári változások miatt azonban másként lesz. A lap számításai szerint ha a dolgozó 5 nap szabadságra megy januárban, és 100 ezer forint a havi bruttó alapbére, akkor nem 100 ezer forintot kap, hanem 105 747 forintot, míg ha februárban megy el öt nap szabadságra, akkor 91 954 forintra jogosult, ha márciusban veszi ki az öt nap szabadságot, akkor abban a hónapban 96 552 forintot kap bruttóban.
Nettóban ez úgy néz ki, hogy a januári munkája után nettóban 69 264 forintot kap a munkavállaló, a februári után csak 60 230 forintot, a márciusi munkáját 63 242 forinttal honorálja a munkahelye öt nap szabadság esetén. Vagyis márciusban, amikor a cég kifizeti a februári munkáját és a szabadságait, kilencezer forinttal kevesebb lesz a borítékban, mint amennyit egy hónappal korábban kézhez kapott.
És ennél jóval többet veszít az alkalmazottak legnagyobb része egy februári szabadságolással, hiszen a dolgozók többsége nem minimálbérre van bejelentve. Egy kétszázezer bruttót kereső, ha rosszul választja meg a szabadságolását, máris 18 ezer forinttal kevesebbet kap, mint ha januárban ment volna el szabadságra.Mindez persze fordítva is igaz. Vagyis jól megválasztott szabadsággal (amikor 31 napos a hónap, sok a munkanap) a havi fix bérénél többre számíthat.