Érdemes időben elkezdeni
Elsődleges fülek
Beküldte adminmosz - 2013, április 16 - 14:50
Mikor fizet a nyugdíjpénztár?
Sokszor hallunk arról, hogy az állami nyugdíj mellett egyre nagyobb jelentőséggel bírnak majd a magánszemélyek nyugdíj célú megtakarításai.
Ennek egyik módja lehet az önkéntes nyugdíjpénztári tagság.
Arról azonban kevesebb szó esik, hogy mikor és miként juthat majd a pénztártag a pénzéhez.
Pedig ezen a területen is komoly változás történt 2013-ra.
Eddig is élő alapszabály volt az, hogy a pénztártag a belépést követő 10 évig nem férhetett hozzá a pénzéhez.
A 10. év után a hozamokhoz adómentesen hozzájuthatunk, míg a befizetett, felhalmozott tőkerészhez csak adófizetés mellett.
Ennek az adónak a mértéke az évek múlásával egyre csökken, míg a 21. évben a tőkerész is adómentesen elérhető.
A 10 éves várakozási idő alól csak az jelentett kivételt, ha pénztártag ezelőtt az idő előtt elérte a nyugdíjkorhatárt.
- A 2013. január 1-je előtt létrejött tagsági jogviszony esetében a nyugdíjszolgáltatás kifizetése adómentes, ha a tag tagsági jogviszonya a teljesítés (azaz a nyugdíjszolgáltatás kifizetése megkezdésének) évét megelőző harmadik adóévben, vagy azt megelőzően keletkezett. – foglalta össze a cafeteiatrend.hu portálnak Dr. Renneczéder Éva ügyvéd, cafeteria jogi szaktanácsadó.
A 2013. január 1-től keletkező önkéntes nyugdíjpénztári tagság esetén azonban a nyugdíjkorhatár elérése ellenére meg kell várnunk a 10 évet, hogy akár nyugdíjszolgáltatás formájában adómentes kifizetést kaphassunk.
A törvényalkotó ezzel az év eleji változással próbálta hangsúlyozni, hogy az adókedvezménnyel támogatott nyugdíjpénztári pénzek valóban hosszú távú megtakarításként működjenek.
- Nemrég megvalósítható volt, hogy a nyugdíjba vonulás előtt pár évig nagy összegeket tett valaki félre – kihasználva az ezt övező jóváírásokat – aztán a nyugdíjkorhatár elérésekor adómentesen hozzájuthatott ezekhez. – említette Fata László cafeteria szakértő.
Az idén keletkezett önkéntes nyugdíjpénztári tagsággal érdemes tehát hosszabb távra tervezni, de a magánbefizetéseket jutalmazó adókedvezmények komoly megtakarítást eredményezhetnek.
Forrás: cafeteriatrend.hu